Büfésor- Hévíz

A Széchényi utcai nagy parkoló melletti felsorakozó épületek alkotják az úgynevezett „büfé sort”. Ha a Keszthely felől érkezik Hévízre, akkor az első kereszteződésnél jobbra fordulva a Széchényi utcára érkezik, majd az erdősáv elhagyása után láthatja is a büféket.

A Széchényi utcai nagy parkoló melletti felsorakozó épületek alkotják az úgynevezett „büfé sort”. Ha a Keszthely felől érkezik Hévízre, akkor az első kereszteződésnél jobbra fordulva a Széchényi utcára érkezik, majd az erdősáv elhagyása után láthatja is a büféket. Ha egy finom, ízletes lángosra, vagy sült kolbászra vágyik éppen, akkor itt válogathat a legjobb büfék közül. A büfék mellett éttermek is várják a hagyományos ebédre vagy vacsorára éhezőket. A büfék között több ajándék bolt is megtalálható, ahol hévízi ajándékokat vagy a fürdőzéshez nélkülözhetetlen úszógumi is beszerezhető. Esténként rendszeresen élő zenével, műsoros vacsorával várják a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat.

A büfé sorral szemből,a nagy parkolóból indul a Dottó (kisvonat), amely két útvonalon haladva viszi körbe utasait Hévíz nevezetességei között.



Hévíz ismertető

  • Hévíz

    Hévíz, az élet forrása!
    Hévíz városa Zala megyében, a Balaton dél-nyugati szegletében, Keszthelytől öt, Budapesttől mintegy 200 kilométerre helyezkedik el.



Hévízi programok

Szállások Hévízen


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4

és környékén


További találatok: 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7